3. nap. Figueres - Dali múzeum, Bàscara, Tossa De Mar

Délelőtt Figueres-be indultunk. Itt született Dali, és már ismert művészként 1974-ben nyitotta meg múzeumát  a romokból újjáépített egykori színházépületben. Dali lázadóként szakított mindenféle konvencionális dologgal, legyen az művészeti ábrázolás vagy emberi kapcsolatok. Néhány ismert képe alapján nagy meglepetésekre számítottunk, és bizony csodálkoznivalóból nem volt hiány :)

A kb. egyórás úton teszteltük először az autópálya fizetős kapuit. A múzeum melletti parkolóházba nagy nehezen bepréseltük magunkat. Még a kicsi Corsával is kihívás volt beállni a szűken szabott helyekre. A belépő 12 €/fő,  diákoknak csak 9 €. A pénztárnál külön rákérdeztek a gyerek "státuszára", mert először simán csak 3 felnőtt jegyet kértünk, úgy tukmálták ránk a kedvezményes diákjegyet. A múzeum nyitvatartási rendjében is van egy kis csavar: augusztusban éjszaka, este 10-től hajnal 1-ig is látogatható. Mi  július közepén egy vasárnap délután, bő 10 percnyi sorbanállás után jutottunk be, nem volt olyan vészes.
A kiállításon minden második ember oroszul beszélt. Ha még nem hallottuk őket, távolról is könnyen be lehetett azonosítani a nemzetiségüket: apuka állat nagy fényképezőgéppel, anyuka és gyermek IPad-del vagy IPhone-nal. Szerencsére az oroszok nagy része már második lépcsős turista, akik teljesen normálisan viselkedtek. Dali felesége orosz származású volt, lehet, hogy ezért is jöttek sokan.

Az egykori színházépület már kívülről is tartogatott meglepetéseket:

A régi kőépület 2 oldalát kívülről vastag vörös fallal beborították, apró gipsz cipócskákkal díszítették, majd a várfal tetejére óriási tojásokat ültettek.

A múzeum épületének vörös-sárga színkombinációja a katalán zászlóra utal, ami a tartományban nagyon sok ház ablakában, erkélyén díszeleg.

A kenyérmotívum az épület túloldalán is megjelenik. Itt a falakat díszítő szobrok fején a szokásos glória, koszorú, masni vagy fátyol helyett egy-egy fényes aranybagett fekszik keresztben.

A kiállítás első műtárgya az Esős Taxi elnevezésű alkotás, amely Dali egykori autójának és a bibliai Eszter királyné szobrának egy furcsa elegye.

A gépjármű egy 1941-es Cadillac, amiből hat darab készült összesen. Az erősen limitált szériából még egy másik híresség is bevásárolt, az Egyesült államok 32. elnöke: Franklin D. Roosevelt. A kissé molett  hölgy alakot Ernst Fuchst osztrák művész formázta.

A kocsi kerekénél elhelyezett szerkezetbe 1 €-t dobva  az autó belsejébe telepített öntözőberendezésnek el kellett volna áztatni a benne utazó figurákat, de a performansz nem volt teljes, mert semmi sem történt.









Az aulából beléptünk az egykori színházterembe. Az óriási térben, az egykori színpad előtt hatalmas méretű kép látható. Dali színpadi díszleteket is festett, lehet, hogy ez is közülük való volt. Sok művészeti ágban is kipróbálta tehetségét. Pl. Luis Buñuel-lel közösen írta és forgatta az Andalúziai kutya című filmet. Az alkotást az első szürrealista filmként könyvelik el és a legnagyobb videomegosztón akár meg is nézhető.
Egy másik művészeti ágba 1939-ben New Yorkban kóstolt bele. Wagner Tannhäuser című operájának első jelenete alapján  készült "Bacchanália" balett forgatókönyvét írta meg, és a színpad hatalmas díszletképeit ő festette.

A balett témaválasztása az operajelenetet megnézve nem volt véletlen: Dali számos műve erotikus töltetű, magánéletében sokat foglalkozott és gyötrődött szexuális vágyaival. Azt, hogy ezen a téren nem volt minden rendben nála, azt a kiállított képeiből levettük......

A nagy teret jól használja ki Lincoln portréja, ahol közelről nézve Dali feleségét, Galat láthatjuk hátulról, amint csupaszon a tengerre néző ablakon bámul ki, viszont a terem másik sarkából Abraham Lincoln portréja rajzolódik ki.

Elég érdekesen látta és láttatta a világot. Többször visszatérő motívum a női testekbe épített kihúzott fiók. De az se semmi, ahogyan a jobb oldali képen egy "Barcelonai manöken"-t  jelenít meg.













Baloldalt Picasso portréja, jobbra pedig egy önarckép.

Bizarr egy hálószoba......

 

"Az emlékezet állandósága" (The Persistence of Memory) freskó változata. Az "eredeti" vászonra készült és New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában látható.

 

Mennyezeti freskó, de nem a szokásos vallási témákkal.

Csak úgy "poénból", hogy bizonyítsa, erre is képes: lekoppintotta Michelangelo Mózesét.

Nagyjából 2 óra alatt körbesétáltuk a múzeumot, aztán megkajáltunk a legközelebbi  gyorsétteremben. Bóklásztunk még egy fél órát a városka régi házai között, aztán hazaindultunk. 

Nagyobb térképre váltás

Épp a folyón jöttünk át, amikor messziről észrevettünk egy nagyon réginek tetsző templomtornyot. Néhány száz méter után beértünk Bascára városkába, és egy szűk kapun áthaladva megálltunk a régi városközpont kis terén. Körben régi kőházak, és egy ki tudja mióta működő álmos kis bisztró. Volt egy hangulata a helynek.  

Innen elsétáltunk a több száz éves, máig lakott házak szegélyezte szűk kis utcákon a templom szépen gondozott teréhez. Az a jó Spanyolországban, hogy szinte bármilyen kis városkában található egy középkori városmag, akár ezeréves épületekkel is. Anélkül, hogy óriási kutatásokat végeznének, és rengeteg pénzt befektetve kialakítanák valami nagy turisztikai látványosságnak, egyszerűen megmaradtak ma is működő lakóhelyeknek.  

Pár perc után továbbindultunk. Este  munka után felvettük Dórit és a meredek sziklaparton kacskaringózva átmentünk a szomszédos Tossa de Mar-ba. 

Míg Lloret de Mar a bulizásról szól, addig Tossa de Mar a nyugis sétákról.

A település a most már csak strandként szolgáló öböl köré épült. Az 1-2 emeletes, általában fehérre festett kőházak között  girbe-gurba utcácskák vezetnek. 

A parton a strand mellett pedig egy szép kis vár hívogatja a turistákat, hogy hódítsák meg a falait.

Mi is legyőztük a bástyafalat,  még egy órácskát bámészkodtunk a városkában, aztán hazaindultunk.

<< Vissza a 2. napra                          Tovább a 4. napra>>